12 Lakásos társasház - 1039. Budapest Tamás utca

Már csak 3 lakás eladó! Átadás 2011. évvége!!!

Elhelyezkedés, környezet

Az épülő társasházak - ahogy azt már a bemutatkozóban is írtuk - Csillaghegy hegy-felöli oldalán, gyönyörű környezetben helyezkednek majd el. Az egyik telken, amely 1050 m2-es lesz, egy négylakásos ház épül teremgarázzsal, a másik ingatlanon, amely 1848 m2-es lesz, két házban összesen hét lakás épül. Ezen a telken a gépkocsik tárolását felszín alatti önálló tárolókban oldjuk meg. Az ingatlanok tájolása lakásonként változik, a telkek lépcsőzetes kialakításúak, és közművekkel teljesen ellátottak. Az ingatlanok a tömegközlekedési eszközöktől, valamint orvosi rendelő, posta, közért, virágbolt, újságos 5-10 perc sétára létesülnek. A közelben található még a Csillaghegyi strand-uszoda, sportpálya, és egy nagyon szép park, amely természetvédelmi területté lett nyilvánítva.

Forgalmi kapcsolatok, funkcionális elosztás

A kisebb telken épülő lakások gyalogos, és gépjármű forgalma a Hegyláb utcáról, a nagyobbik telek forgalma pedig a Mező utca felöl oldható meg. A gyalogos közlekedés a Tamás utca felöl is megoldható mindkét teleknél. A lépcsőzetes terepviszonyokat kihasználva, mindegyik lakáshoz saját telekrészt tudunk biztosítani, közvetlen kertkapcsolattal.  Az értékesítéskor ez  nagyon előnyös lesz!

 

Épületek általános leírása

Alapozás: Statikailag méretezett sávalap és vasbeton lemez.
Szigetelés: Hegeszthető bitumenes vastaglemez.
Külső teherhordó: 38cm vastag Porotherm tégla.
Belső teherhordók: 30cm vastag Porotherm és kisméretű tégla.
Válaszfalak: 10cm vastag Porotherm tégla.
Koszorúk, kiváltók: Monolit vasbeton, Porotherm áthidalók.
Födémek, erkélyek: A statikai tervek alapján monolit vasbeton, vagy Porotherm födémrendszer.
Kémények: Kisméretű téglából a tervben előírt átmérővel, rozsdamentes acélcsővel.
Lépcsők: Monolit vasbeton.
Tetőszerkezet: Hagyományos fa nyeregtető láng, és gombásodás elleni vegyszerrel kezelve.
A látható részek pácolva, kezelve.
Tetőfedés: Cserép a tervek alapján.
Csapadék elvezetés: Csatornarendszeren keresztül.
Nyílászárók: Egyedi gyártású fa ajtók és ablakok, hőszigetelt üvegezéssel és felületkezelve.
Burkolatok: A helyiségek igénye szerint járólap, csempe, ill. szalagparketta.
Hőszigetelések: Porotherm hőszigetelő tégla, ill. Herakteta a tervek alapján.
Homlokzatképzés: Bontott tégla, terméskő,  és faanyag.
Ablakpárkányok: A külső fagyálló kő, vagy dísztégla. A belső fa, vagy műanyag.
A külső térburkolatok: Viacolor szürke, vagy beton.
Járdák, és belső utak: Viacolor szürke, vagy beton.
Kerítések: Betonlábazat dísztéglával, falécezéssel

Részletes műszaki leírás: letöltés

 

Épületgépészet:

Gáz: Az utcai közműről a házig pvc cső, házon belül vas, vagy rézcső. Saját mérő minden lakásban.
Fűtés, melegvíz: Külön helyiségben gázüzemű kazán, amely fűtést és melegvizet is ad.
Dunafer-Lux lapradiátorok rézcsővel szerelve.
Elektromos áram: Lakáson belül rézvezetékkel, csőbe fűzve (Prodax). A világítás az oszthatatlan közös tulajdonú helyiségekben teljesen, míg a lakásokban a csatlakozási pontokig kerülnek kiépítésre.
Vízellátás: Mérő a vízóra aknában házi pvc csővel szerelve. Házon belül rézcsővel hideg és melegvíz kiépítéssel.
Csatorna: Az utcai hálózatba vezetve.
Fürdőszoba felszerelése: Kád, zuhanytálca, WC, kézmosó, porcelán (Alföldi termékek) kivitelben. Csapok Kludi minőségben, mosógép csatlakozási lehetőség.
Konyha: A lakhatási engedélyben előírtak szerint (gáztűzhely, rozsdamentes mosogató).
Mosogatógép csatlakozási lehetőség.
Tv, telefon, kaputelefon: Kiépítve.
Riasztó: Csak becsövezve.
Kapuk, garázsajtók: Automata, készre szerelve.

Részletes műszaki leírás: letöltés

Eladási ár:

Lakások: bruttó 420 000,-Ft/m2
Teremgarázs: bruttó 2 800 000,-Ft
Önálló, zárt gk. tároló: bruttó 3 200 000,-Ft

Fizetési ütemezés

1. Részlet: A vételár 30%-a, telekhányadként szerződéskötéskor
2. Részlet: 30% szerkezet kész állapotnál
3. Részlet: 30%, 90%-os készültség
4. Részlet: 10% átadáskor, várhatóan 2009. IV. negyedév

Érdeklődni lehet:

Starberg Home Kft. (beruházó)
Horvát Éva: 06 30 222 3514 (értékesítő)

Cég és projekt bemutató dokumentáció letölthető PDF formátumban itt.

 

A, B, C épület tervei (DWG-AutoCAD formátum):

Tervek megtekintéséhez AUTOCAD viewer itt.

A épület - DWG , B épület - DWG , C épület - DWG

A végleges tervek hamarosan PDF-ben is elérhetőek lesznek.

A épület tervei (PDF): letöltés

B épület tervei (PDF): letöltés

C épület tervei (PDF): letöltés

Részletes műszaki leírás: letöltés

A tervek megtekintéséhez Adbobe Reader program szükséges. Letölthető itt.

Adásvételi szerződés tervezetek

/1: pénzügyi ütemterv, előszerződés

/2: pénzügyi ütemterv, előszerződés

A beruházás helyszíne a googlemaps rendszer alapján:


Nagyobb térképre váltás

 

 

 

 

 

 

 

 

Starberg Home Kft.   Tel.: 06 70 315 19 26 | info@starberg.hu